Jótékonysági Hangverseny

A jótékonysági hangverseny ötlete gyorsan megfogalmazódik egy olyan emberben, aki mindennapjaiban is a zene szolgálatában áll. Nem volt szükség hosszú gondolkodásra; segítségre, főleg anyagi segítségre, a mai világban rengeteg helyen szükség lenne. Az a tény, hogy mi a Csabai Református Egyház tagjai vagyunk, magától értetődővé tette, hogy olyan intézmény javára szervezünk egy ilyen alkalmat, ami az Egyházközség „gyermeke”, jelen esetben a legifjabb: a Jókai Mór Református Általános Iskola. Ennek a koncertnek a legnagyobb újdonsága az volt, hogy felkértük gyülekezetünk tehetséges ifjait, gyerekeit is a szereplésre (erre egy műsorszám felajánlása adta az ötletet) és ez nagyon sikeresnek bizonyult. A műsor színesebbé vált, a fiatalok szépen helyt álltak a felnőtt szólisták mellett és a jelenlévők visszajelzései arra utalnak, hogy igény lenne még ilyen élményekre.Remélem, hogy a hangverseny eszmei üzenete nyomot hagyott mindazokban, akikért szerveződött: van egy közösség, aki segíteni kíván, olyan eszközökkel, amik kéznél vannak, jelenleg épp egy szép zenei élmény megteremtésével. Ami az anyagi vonzatát illeti, most kb.85000.-Ft-ot kaphatott az iskola, úgy, hogy nem voltak megszabott jegyárak, ez az összeg önkéntes adakozásból gyűlt össze. Lehet, hogy az összeg jelképes egy intézmény költségvetésében, de a hangverseny elérte célját, ha a gyülekezet és az egyházközséghez tartozó mindenki ráébred, hogy segíteni jó és közben kellemes élményekkel is gazdagabban térhet haza. Ezért úgy gondolom, hogy a jótékonysági koncertnek folytatása lesz és remélem, hogy egyre többen jönnek majd meghallgatni és segíteni.Tőkés-Bodor Ferenc

Dátum: 
2012. június 2. 17:45